A tudatosulás lépcsőfokai

Amikor a kibontakozó globális válság megértéséről van szó, úgy tűnik, hogy mindannyian elférünk valahol a tudatosság folytonossága mentén, amelyet nagyjából öt szakaszra oszthatunk:

Édes tudatlanság
Ezen a ponton nem léteznek alapvető problémák, csupán az emberi természet és viselkedés néhány olyan jelensége, amely a megfelelő módon orvosolható. Az emberek, akik ebben a szakaszban élik az életüket, hajlamosak boldog közönnyel élni azt, „valódi”, fontos dolgokon bosszankodni, vagy éppen örvendezni.

Egy komoly probléma felismerése
Legyen szó éghajlatváltozásról, túlnépesedésről, környezetszennyezésről, energiaválságról, vagy társadalmi igazságtalanságról, egy adott probléma teljesen magáévá teszi az embert. Ebben a szakaszban az illető általában lelkes aktivistává válik, és hangját hallatva kampányol egy ügy érdekében, miközben teljes közönnyel viseltet más problémákkal kapcsolatban.

Számos probléma tudatosulása
Amint az emberek több meggyőző információval szembesülnek, különböző témákkal kapcsolatban, érthetőbbé válik a számukra az összetettség léptéke és jelentősége. Ezen a ponton megjelenik a dilemma a problémák fontossági sorrendjével kapcsolatban, aszerint, hogy mennyire súlyos, illetve közeli, vagy sem. Az emberek ebben a szakaszban telítődhetnek, vagyis hajlamossá válnak rá, hogy ne ismerjenek fel és fogadjanak el új problémákat: például, ha valaki elkötelezett a társadalmi igazságtalanság és a klímaváltozás elleni harc mellett, nem ismeri fel az erőforrások kimerülésének problémáját. Úgy érezhetik, hogy a problémák halmaza már így is elég összetett, és minden új aggály bevonása, csak csökkenti az erőfeszítés eredményességét, amelyet a „legfontosabb prioritás” problémájának megoldására kell összpontosítani.

A számos probléma összefüggésének tudatosulása
Az a felismerés, hogy az egyik probléma megoldására tett erőfeszítés súlyosbíthatja a problémát egy másik területen, a széles látókörű, rendszerszintű gondolkodás kezdetét jelenti. Ugyancsak ezt az átmenetet jelzi, ha a helyzetet nem csupán, mint létező problémák halmazát, hanem szükségszerű következményekre vezető ok-okozati összefüggések folyamatát látja át az ember. Ez az a pont, ahol először szembesülhet annak lehetőségével, hogy talán nincs megnyugtató megoldás. Azok, akik a felismerés és a tudatosulás ezen a pontján vannak, hajlamosak hasonló gondolkodású emberekkel körbe venni magukat, hogy kicseréljék ismereteiket, és jobban megértsék a folyamatokat. Ezek a csoportosulások jellemzően kicsik, egyrészt azért, mert a személyes párbeszéd elengedhetetlen az ismeretszerzés ilyen mélységeihez, másrészt azért, mert elképesztően kevesen vannak, akik már eljutottak az összefüggések megértésének erre a szintjére.

Annak felismerése, hogy a folyamatok az élet minden területét érintik
Ez magában foglalja mindazt, amit és ahogyan teszünk, a kapcsolatunkat egymással és a bolygó többi élőlényével, vagy éppen fizikai valóságával. Innentől kezdve egyetlen kérdés sem kerülheti el a megmérettetést, hogy ennek az ismeretnek a tudatában fontoljuk meg, vagy fogadjuk el. A „megoldás” fogalma egészen más értelmet nyer, nem lesz többé központi kérdés, sőt egy olyan dologgá válik, ami nem éri már meg a rápazarolt erőfeszítést.

-x-

És hol vagy Te most, ezen az úton? Ennek a kérdésnek a megválaszolása, az első lépés a valósághű önmeghatározás irányába. Azok számára, akik a felismerés legutolsó említett szintjére érkeztek, a depresszió valódi kockázatot jelent. Végül is az egész életünk során azt tanultuk, a holnap reménye abban rejlik, hogy ma képesek vagyunk megoldani a problémáinkat. Ha eltűnik az emberi találékonyság, amely képes lenne kiemelni minket szorult helyzetünkből, a remény lehetősége úgy tűnhet el, mint egy gyertyaláng fénye, amelyet a kétségbeesés fullasztó sötétsége válthat fel.

Az, hogy ki hogyan birkózik meg a kétségbeeséssel, természetesen nagyon személyes dolog. Ám úgy tűnik, hogy jellemzően két utat követünk, hogy végül megbékülhessünk a helyzettel. Ezek nem zárják ki egymást, sőt a legtöbben a kettő valamely elegyével élünk majd. Ezt nagyban meghatározza úgy a lelki és szellemi érettség, ahogy az ember személyisége is. Cselekvő, vagy szemlélő típus. Felkészül és alkalmazkodik, vagy megbékél és elfogad. Hiszen bárki hozhat az életével kapcsolatban bármilyen döntést szabadon - kevésbé, ha szülő - és az nem jó vagy rossz, hanem az övé. De ezt csak annak fényében teheti meg hitelesen, ha tisztán szembenézett a valósággal, és azt szem előtt tartva határoz így, vagy úgy.

Ahogy az idő halad, és a folyamatok kibontakoznak majd a szemünk előtt, egyre többen fognak tanácstalanul, kérdéseikkel fordulni felénk, és hogy akkor hányan leszünk, akik támaszt jelenthetnek a másiknak, bizony sorsdöntővé válhat...