Bioszféra
A bioszféra a Föld kőzetburkának (litoszféra), talajburkának (pedoszféra), vízburkának (hidroszféra), levegőburkának (atmoszféra) találkozásában működő olyan globális ökológiai rendszer, amelyben az élőlények biológiai, kémiai és fizikai interakciói zajlanak. A Gaia elmélet szerint a földi bioszféra, atmoszféra, vizei és földjei egy olyan komplex struktúrát alkotnak, amely saját maga képes az élethez szükséges optimális fizikai és kémiai környezetet kialakítani és fenntartani.
Az élő növények szárazanyagának több mint 90%-a fotoszintetikusan kötött szén-dioxidból származik. A CO2-fixációs mechanizmusokon…
A védett területek több mint 90%-a el van szigetelve egymástól az emberi tevékenységek miatt
Ez a tanulmány azt mutatja be, hogy az egyes országokban lévő védett területek kiterjedéseinek átlagosan 11 százaléka tekinthető földrajzilag…
A hegyi növényzet kiszárítja az alpesi vízfolyásokat
Az ETH kutatói megerősítették a paradoxont: az aszályok során kiszáradás helyett a magasabb tengerszint feletti magasságokon a növények kivirágzanak,…
Az éghajlatváltozás és a túlhalászás növeli a halakban a mérgező higanyszintet
Egy olyan korban élünk - Antropocén -, ahol az emberek és a társadalmak átalakítják, megváltoztatják az ökoszisztémákat. Az ember okozta…
A tenger felmelegedése a kolerafertőzések példátlan növekedéséhez vezethet
A felmelegedő tengerek nagy mértékben hozzájárulnak a különböző betegségek felszaporodásához. A kutatók azt találták, hogy a vízhőmérséklet…
Az éghajlatváltozás következtében több gyerek születhet
Kutatók megvizsgálták, hogy az emberi adaptáció során milyen hatással lehet az éghajlatváltozás a termékenységre. A tudósok meglepő és egyben zavaró…
A bűnügyi viselkedés dinamikája: Bizonyítékok az időjárási sokkokról
Ebben a kutatásban a szerzők azt vizsgálták, hogy noha a folyamatos bűnözés lelki és érzelmi mozgatórugói ma már jól feltártak, dokumentáltak a…
Az élelmiszerek többszörös egészségügyi és környezeti hatásai 2.
Az elmúlt évtizedekben kialakult globális ételfogyasztási szokások világszerte nagyobb és egyre növekvő betegségkockázatokat alakítottak ki. A…
A civilizáció összeomlása talán már meg is kezdődött
Az éghajlatváltozás egy olyan bolygóhelyzet, amely egzisztenciális fenyegetést jelent az emberiség számára. Bendell tézise nemcsak az, hogy az…
Az ökoszisztéma működésének drasztikus változásai gyakoribbak és gyorsabbak a nagy rendszerekben
Az antropogén tevékenységek különféle biofizikai feltételektől függnek, mint pl. a talaj termékenységétől, az édesvíz rendelkezésre állásától, a…
A talaj tápanyaghiánya miatt sokkal alacsonyabb az Amazonas medence szén-dioxid elnyelési képessége, mint ahogy azt korábban gondolták
A globális földi modellek jelenleg azt jósolják, hogy az Amazonas esőerdője továbbra is széndioxid elnyelőként fog működni a jövőben, elsősorban a…
Az óceánokban élő egysejtűek kivonják a szén-dioxidot légkörből
Milyen lesz az éghajlatunk 200 év múlva? A kérdés megválaszolása nemcsak az üvegházhatású gázok kibocsátásától függ, hanem az éghajlati rendszert…
A globális felmelegedés negatív hatásai a biodiverzitásra
A cikk alapjául szolgáló tanulmány a sás fajok óriási sokszínűségének okainak elemzésére összpontosított, és arra a következtetésre jutott, hogy a…
Miért ég igazából az Amazonas vidéke és miért fog tovább égni?
2019 szeptemberében soha nem látott méretű tűzvész tombolt az Amazonas őserdőben. A Tűz kialakulása az erdőírtásokkal van összefüggésben. 2019…
A globális felmelegedés gyorsabban pusztítja a tengeri állatokat, mint a szárazföldieket
Az óceáni élőlények kétszer akkora valószínűséggel veszítik el élőhelyüket az éghajlatváltozás miatt, mint a szárazföldi állatok. A tengeri fajok…
Ahogyan nő az édesvízhiány, úgy szaporodnak a sótalanító üzemek
Globális szinten több mint 300 millió ember kapja vizét sótalanító üzemekből, az Egyesült Államok délnyugati részétől Kínáig. A tengervíz sótlanítása…
Nemzetközi tudósok készítik el az óceán felmelegedés hatásainak legnagyobb globális értékelését
Egy globális tanulmány az Atlanti-óceán északi részéről, Nyugat-Európából, Újfundlandról és a Labrador-tengerről, az Egyesült Államok keleti…
A nacionalizmus környezeti katasztrófához vezet
Az USA és Mexikó határán épített fal amellett, hogy a kegyetlenség emlékművévé válik, megosztja az állatfajok populációit, széttöredezi és lerontja az…
A tudósok a összekapcsolják a balti tőkehal állomány csökkenését a hipoxiával és az éghajlatváltozással
Az éghajlatváltozás a Föld egész élő rendszereit érinti, ám ez egyedülálló kihívást jelent a vízi fajok számára. Például, ahogy a víz felmelegedik,…
A kutatások megerősítik a trópusi gleccserek olvadásának idejét az utolsó jégkorszak végén
Egy tanulmány szerint az afrikai és a dél-amerikai trópusi gleccserek egyidejűleg vonultak vissza a legutóbbi jégkorszak végén, mintegy 20.000 évvel…
Az erdők és a klímaváltozás kötélhúzásba kezdtek
Egy növekvő légköri szén-dioxid-szintű világban a növényeknek boldogoknak kell lenniük, igaz? A kísérletek kimutatták, hogy igen, a megnövekedett…
Az éghajlatváltozás halálos fertőzéseket okozhat világszerte
A szúnyogok és a kullancsok a meleg időjárás felé vonzódnak, mivel testük felveszi a külső levegő hőmérsékletét. Ahogy a világszerte növekszik a…
Még a híres kemény medveállatkák is küzdenek az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodással
A magas hőmérséklet "úgy tűnik, hogy Achilles sarok" az egyébként rugalmas medveállatkák számára - találták egy tanulmány. A medveállatkák az egyetlen…
Az Ebola járványok száma növekedni fog, ahogy növekszik az üvegházgázok koncentrációja a levegőben
A globális hőmérséklet emelkedésének következtében a denevérek és más állatok, amelyekről azt gondolják, hogy a vírust átterjesztik az emberekre,…
A DNS-elemzés feltárja az éghajlatváltozás szerepét a mamut kihalásában
Az éghajlat megölte a megafaunát. Számos megafauna faj pleisztocén kihalásának oka az északi féltekén továbbra sem tisztázottak. Számos bizonyíték…
Mi segít az állatoknak az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásban
Ha nem csökkentjük a szén-dioxid-kibocsátást, és ehelyett engedjük, hogy a globális hőmérséklet 4,5 ºC-kal emelkedjen, az új tanulmány szerint a világ…